LeválasztásHozzáadásBezárás

Magyarországi központ
Beckhoff Automation Kft.

Magyarország, 1097 Budapest
Táblás utca 36–38. G. ép.

+36 1 50199-40
info@beckhoff.hu
www.beckhoff.com/hu-hu/

A 2019-es pénzügyi év: innováció, fenntarthatóság és globális terjeszkedés

A Beckhoff Automation 903 millió eurós forgalomról számolt be, ami nagyon közel áll az előző évi szinthez

A Beckhoff Automation 2019-ben globálisan 903 millió euró összegű árbevételt ért el, ami az előző évhez képest – amikor a vállalat 916 millió eurós forgalomról számolt be – csekély, 1 %-os csökkenést jelent. A kismértékű csökkenés ellenére a Beckhoff meg van elégedve a teljesítménnyel, hiszen a vállalat alapjában véve a rendkívül nehézzé váló piaci környezetben is képes volt az értékesítést a tavalyi szinten tartani.

A beruházások intenzitásának lassulása már a 2018-as év második felében is világszerte érezhető volt, ami – különösen a Beckhoff gépgyártással foglalkozó ügyfelei körében – a 2019-es megrendelések jelentős csökkenéséhez vezetett. A 2020-as év elején számos piacon erőteljes helyreállás volt tapasztalható, ami azonban a globális koronavírus-válság kirobbanásával ismét ellenkező irányú fordulatot vett. A Beckhoff várakozásai szerint a vállalat gazdasági teljesítménye – a kapcsolódó beruházásokkal együtt – a járvány lecsillapodását követően többé-kevésbé visszaáll a korábbi szintre.
Jelen pillanatban ugyan nehéz pontosan megjósolni azt, hogy hogyan fejlődik a vállalat a 2020-as év folyamán, de a Beckhoff erre a pénzügyi évre is az előző évihez hasonló mutatókkal tervez, és óvatos, de bizakodó becslése szerint az értékesítés egyszámjegyű növekedése várható.

  • globális értékesítés 2019-ben: 903 millió euró (-1 %)
  • világszerte 4 350 alkalmazott (+1 %)
  • kutatásfejlesztési beruházások: 70 millió euró
  • a koronavírus hatásának minimalizálása

A 903 millió eurós globális értékesítéssel a 2019-es év kiegyensúlyozott pénzügyi év volt számunkra” – nyilatkozta Hans Beckhoff, a Beckoff Automation alapítója, tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. „Ez kissé szokatlan volt, mivel 2000 óta az évi átlagos növekedés 15 %-os volt. A néhány éves fellendülést követően ciklikus korrekcióra lehetett számítani, noha ennek a hatását mára már súlyosbíthatta a koronavírus-helyzet. Gyártóegységeink azonban teljes kapacitással üzemelnek, és megerősíthetjük, hogy ez így fog folytatódni az elkövetkezendő hónapok során is, és a betervezett munkaidő sem fog csökkenni. Amint az elkövetkezendő hónapokban a járvány alábbhagy, elfogadható mértékű növekedést fogunk tudni elérni 2020 során is. Ezzel az optimista szemlélettel a Beckhoff teljes lendülettel tovább folytatja összes beruházási projektjét, valamint kutatásfejlesztési tevékenységét. A vállalat világszerte 4350 munkatársat foglalkoztat jelenleg, és ez a szám bizonyos területeken növekedni is fog” – tette hozzá Hans Beckhoff.

Alkalmazkodás a koronavírus okozta helyzethez

A vállalatnak sikerült megfelelően alkalmazkodni a koronavírus okozta helyzethez. A Beckhoff továbbra is jóformán változatlan kapacitással szolgálja ki ügyfeleit, és készen áll újabb projektek elvállalására. A Beckhoff – mivel világviszonylatban aktív, globálisan 39 országban rendelkezik leányvállalattal – már korai fázisában tudomást szerzett a COVID-19 járványról. Különösen a kínai leányvállalat tudott tapasztalatokat gyűjteni arról, hogy miként biztosítható a dolgozók biztonsága a COVID-19 járvány idején, és hogyan tartható fenn a vállalat tevékenysége. A kínai leányvállalat tapasztalatai alapján a Beckhoff Németországban február végén vezette be kezdeti intézkedéseit. Március közepére – ahol csak megoldható volt – minden németországi munkatárs otthonról dolgozott (1200 fő Németországban, illetve összességében 2100 munkatárs világszerte). „A hivatali feladatot ellátó munkatársak majdnem 80 %-a otthonról dolgozik. Számos kommunikációs lehetőség segítségével az intézkedések által érintett összes munkatársunk ügyfeleink rendelkezésére áll” – jelentette ki Hans Beckhoff. Ugyanakkor a termelést fokozatosan kétműszakos felállásra állították át. A gyártásban dolgozó összes munkatársat foglalkozási biztonsági csoportokba (potenciális fertőzési csoportokba) osztották, amelyek egymástól függetlenül és egymástól biztonságos távolságban tudnak dolgozni. „A társadalmi távolságtartás, illetve a szakaszos munkaidő és számos higiéniai intézkedés bevezetése révén minden termelési, raktározási és ellátási funkció védelem alá került, így biztosítani tudjuk ügyfeleink számára az ellátási lánc folyamatosságát. A vállalat szeretné megköszönni az összes termelésben és raktározás területén dolgozó munkatársnak, hogy példamutatóan és önzetlenül támogatták ezeket a változásokat és korlátozásokat” – erősítette meg Hans Beckhoff.

A fentieken túlmenően a Beckhoff élvonalbeli termékek és technológiák biztosításával, valamint munkatársainak tapasztalatai és szakértelme útján tud segítséget nyújtani a koronavírus elleni harcban. A vállalat világszerte körülbelül 15 nagy horderejű projektben vesz részt – például lélegeztető- és tesztelőberendezések fejlesztésében. Az egyik kifejezetten izgalmas és ígéretes fejlesztés a CoroVent lélegeztetőgép, amelyhez a Beckhoff csehországi leányvállalata nyújtott támogatást a fejlesztés és gyártás során (további információk a www.corovent.com címen találhatók).

Németországi terjeszkedés

Németországban a sűrű értékesítési hálózat új irodákkal bővült Waldkirch-ben (Freiburg közelében), Aachen-ben és Kempten-ben. Ezenfelül a Beckhoff 2019. április 1-én átvette a németországi Siegenben székelő ADL Embedded Solutions GmbH nevű vállalatot is. Az ADL számítógép alaplapokkal és testreszabott perifériákkal megvalósított, komplex beágyazott alkalmazások elismert gyártója. A vállalat ügyfeleivel szoros együttműködésben egyedi, kulcsrakész beágyazott megoldásokat fejleszt. Az ADL már több éve a Beckhoff ipari kivitelű alaplapjaira építi projektjeit, így a verli székhelyű vállalatba történő integrálással ez a sikeres együttműködés a következő fázisba léphet.

Globális terjeszkedési stratégia

A dél-koreai Szöulban korábban disztibútor cégként működő Tri-TEK Corp. átalakulásával 2019. július 1-én létrejött a Beckhoff dél-koreai leányvállalata. A sikeres disztribútor hosszú évek óta a Beckhoffal szoros együttműködésben végzi tevékenységét. Az eddig elsősorban félvezetők és kijelzők gyártására összpontosító tapasztalt csapat innentől kezdve Beckhoff Korea név alatt még szélesebb körű támogatást tud biztosítani a dél-koreai csúcstechnológiai piac számára.

A Beckhoff jelenleg a világ 39 országában van jelen leányvállalatokkal és képviseletekkel. Saját értékesítési hálózata, valamint disztribútorai révén a világ 75 országban megtalálható.

Az innováció sikertényező

A Beckhoff folyamatos fejlődését nagyrészt annak köszönheti, hogy az új technológiákra kiemelten összpontosít. Ezt termékválasztéka is jól tükrözi. A vállalat 2019-ben ismét új, nagyobb teljesítőképességű ipari PC-ket, busz-terminálokat, terepibusz Box-modulokat, hajtástechnikai megoldásokat, illetve új szoftveres fejlesztéseket mutatott be a nyilvánosság számára.

Új technológiák az Ipar 4.0, a mesterséges intelligencia és az energiahatékonyság területén

Annak köszönhetően, hogy a PC-alapú technológia központi és nyílt vezérlőplatformként támogatja a gépi funkciókat, optimális megoldást jelent a kiemelkedően hatékony IoT-alapú automatizálási rendszerek megvalósítására. A gépek, rendszerek és gyártósorok hálózatba köthetők, így növelve a folyamatok közötti hatékonyságot. Ezen a területen a Beckhoff számos innovációval támogatja ügyfeleit.

A TwinCAT 3 automatizálási szoftverplatformot például mesterségesintelligencia-funkciókkal bővítették, emellett a teljes fejlesztői környezet most már felhőben is elérhető. Ez azt jelenti, hogy világszerte hozzájárul a Beckhoff technológiáját használó fejlesztők munkájának eredményességéhez, és elősegítheti az új felhőalapú képzési koncepciók kialakítását. A 2018-ban bejelentett lebegő mozgatóegységekkel ellátott, forradalmian új XPlanar síkmotor-rendszer gyakorlati alkalmazásai is elkezdődtek.

BMW autógyárak Beckhoff vezérléssel

A BMW Csoport a tervek szerint egy 2030-ig tartó partnerkapcsolat keretében világszerte alkalmazni fogja a Beckhoff PC-alapú technológiáit. A közelmúltban aláírt szerződés értelmében mind az új járművek gyártásánál, mind az utólagos módosítások során ipari PC-ket és többérintéses vezérlőpaneleket fognak alkalmazni a gépek közötti adatkapcsolatok biztosításához, a beléptetések kezeléséhez, az adatgyűjtéshez, valamint a megjelenítési műveletekhez és egyéb PC-alapú feladatokhoz.

A Beckhoff Automation célja a karbonsemlegesség

A Beckhoff elkötelezett a klímavédelem mellett, és 2019 óta aktívan dolgozik a klímasemleges és fenntartható termelés irányába tett célkitűzései megvalósításán. A CO2 kibocsátások elkerülése és a megújuló energiák nagyobb arányú felhasználásának ösztönzése érdekében a Beckhoff 2020. január 1. óta zöld villamosenergiát vesz igénybe – célja, hogy a teljes 8,7 GWh áramszükségletet ily módon fedezze a Verl és környékén található telephelyeken, valamint a cégcsoporthoz tartozó Smyczek GmbH esetében.

A fennmaradó, elkerülhetetlen kibocsátások ellensúlyozására máshol, mérhető CO2 megtakarítások útján kerül sor. Karbonkreditek vásárlásával kompenzálják ezeket a kibocsátásokat, az ebből befolyó bevétel pedig klímavédelmi projektekbe áramlik. Ebben a témakörben a Beckhoff a myclimate Deutschland GmbH elnevezésű alapítvánnyal működik együtt, amelynek globális fejlesztési projektjei mérhetően hozzájárulnak a klímavédelemhez és a fenntartható fejlődéshez. Az egyik ilyen projekt keretében hatékony, illetve napenergiával működő tűzhelyekre nyújtanak támogatást Madagaszkáron, lehetővé téve a környezetbarát módon történő főzést.

A Beckhoff 2019-re vonatkozóan globális tevékenységeiből adódóan összességében kb. 21700 tonnányi CO2 kibocsátást ellentételezett. A vállalat azonban nemcsak a kibocsátások ellentételezésével foglalkozik, hanem számos vállalati szintű intézkedést is tesz a CO2 közvetlen mérséklése érdekében (napenergia-termelés, elektromos és hibrid járművek, valamint épületek külső burkolatának, illetve a termelési és ügyviteli infrastruktúra korszerűsítése révén keletkező energiamegtakarítások). A klímavédelmet a kevesebb erőforrást felhasználó, energiahatékony termelést ösztönző automatizálási technológiák fejlesztése is támogatja. „Vállalatként az automatizálási technológiánkkal ügyfeleink számára biztosítható előnyök útján tudunk valójában a legnagyobb mértékben hozzájárulni a környezetvédelemhez” – érvelt Hans Beckhoff.

A jövő tehetségeinek képzése

A Beckhoff számos szakterületen képez tehetséges fiatalokat a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében. A vállalat 2010 óta gyakorlattal integrált felsőoktatási képzési programokat működtet, és jelenleg a Bielefeldi Alkalmazott Tudományok Egyetem Güterslohban található kampuszán az egyetemmel együttműködve lehetővé teszi az alábbi képesítések megszerzését: mechatronika/automatizálás, ipari technológia, digitális technológiák, termékéletciklus-tervezés és digitális logisztika. A kurzuskínálat folyamatosan bővül, április 1-től pedig a tanári állások számát 10-ről 12-re emelték. A 2020/2021-es téli szemeszter során összesen körülbelül 16 oktató aktív részvételére lehet számítani. A Beckhoff arról is beszámolhat, hogy a COVID-19 válság ellenére a digitalizáció adta lehetőségek felhasználásával április 13-a óta az előadások a szokásos rend szerint folytatódnak a Bielefeldi Alkalmazott Tudományok Egyetemének güterslohi kampuszán.

Az alapképzési diploma megszerzését követően további képesítések megszerzésére is lehetőség van. Alkalmazott automatizálás és ipari technológia területén munka mellett végezhető mesterképzési programokhoz is támogatást nyújt a Beckhoff. Az újonnan indított képzések közé tartozik a digitális technológiák elnevezésű, munka mellett végezhető mesterképzési program, amely igen népszerűnek bizonyul az alapképzést teljesítők körében, valamint az adattudományi (Data Science) témájú kutatói mesterképzési program.

A Beckhoff jelenleg 124 gyakornokot és 102 diákot alkalmaz.

Ms. Éva Anna Porgánszki

Ms. Éva Anna Porgánszki
Beckhoff Automation Kft.
Magyarország
1097 Budapest
Táblás utca 36–38. G. ép.

+36 1 50199-40
+36 1 50199-41
press@beckhoff.hu
www.beckhoff.com/hu-hu/